Vissza a többi könyvhöz
9 találat
Jess, a skót juhászkutya, gazdájának Jenny Milesnak köszönheti az életét, ezért bármit megtenne érte. Ők ketten a lehető legjobb barátságban vannak és együtt készek szembenézni minden megpróbáltatással, kalanddal! Végre újra otthon a felújított Windy Hillben együtt Jess-szel, Jenny ismét boldog. De újabb változás következik: házvezetőnőjük Ellen hosszú szabadságra utazik. Marion Stewart, Jenny édesapjának barátja Ellen távollétének idejére felajánlja a segítségét. Marion nagyon igyekszik beilleszkedni a család életébe - csak Jess orrol rá. Vajon a kutya megérezhet olyasmit is, amit rajta kívül senki más?
Jody McGarth a szüleivel az Álomdelfin nevű hajón utazik, egy delfineket kutató csoport tagjaként. Ezúttal Key Westbe tartanak, hogy meglátogassanak egy CETA nevű szervezetet, ahol beteg gyerekekkel foglalkoznak, és delfinterápiával gyógyítják őket. A szervezetnél négy delfinnel ismerkednek meg McGrath-ék, amelyek közül az egyikük eltűnik. Eközben Jody megmenti egy autista kisfiú életét, akinek szülei felkeresik a CETA-t, és a beteg kisfiú sorsa összefonódik az eltűnt delfinével, Rosie-éval.
Jess, a skót juhászkölyök Jenny Miles-nek köszönheti az életét, nem csoda hát, hogy a kutyus bármit megtenne a gazdájáért. A legjobb barátok ők ketten és persze minden kalandra, huncutságra készek!... Bárányellési időszak van a farmon. Idén sokkal több az árva bárány, mint valaha. Több gondozó segítsége nélkül fennáll a veszély, hogy sok bárány meghal. Jenny látja, hogy Jess milyen kedvesen bánik a kis bárányokkal - talán mégis van rá mód, hogy ő is segítsen...?!
Jenny egy mozgalmas birkafarmon él szüleivel a Skót határon. Nehéz az élet a farmon, pénzük is csak szűkösen van, s még egy kiskutya tartásáért is meg kell dolgozni. Nell, a pásztorkutya életet ad egy kicsavarodott lábú kiskölyöknek, Jess-nek, akinek így elég reménytelen a jövője. Ám Jenny úgy gondolja, hogy Jess mégis különleges, bár sosem lesz igazi munkakutya.
Jess, a skót juhászkölyök Jenny Miles-nek köszönheti az életét, nem csoda hát, hogy a kutyus bármit megtenne a gazdájáért. A legjobb barátok ők ketten és persze minden kalandra, huncutságra készek!… Eltűnt Paul McLay, Jenny barátja és az egész város őt keresi. Jennynek van egy ötlete, hogy hol lehetne megtalálni Pault. Ám sötétedni kezdett és viharfelhők gyülekeznek az égen. Jenny terve segíthetne Paul megmentésében, ám lehet, hogy ezzel Jenny és Jess veszélybe kerül.
Jess, a skót juhászkutya, gazdájának Jenny Milesnak köszönheti az életét, ezért bármit megtenne érte. Ők ketten a lehető legjobb barátságban vannak és együtt készek szembenézni minden megpróbáltatással, kalanddal! Megkezdődött a tűzben megrongálódott Windy Hill helyreállítása. Jenny-nek hiányzik az otthona, de legalább Jess vele van. Aztán egy napon Jenny-hez hihetetlen kérés érkezik: adja oda Jess-t legnagyobb ellenségének, Fiona McLay-nek! Fiona ugyanis beteg, s a juhászkutya társasága mintha javítana az állapotán. Az orvos is azt javasolta, maradjon vele a kutya egy ideig - de vajon Jenny rábízza-e Jess-t mindazok után, ami történt?
Jody gyerekkora óta szülivel együtt nagy érdeklődést mutat a delfinek iránt. Sok diák szeretne egy akkora élményben részesülni mint Jody és testvérei. Egy nagy utazásra kísérhetik el szüleiket, ahol megannyi izgalom mellett, rengeteg delfinnel is találkoznak. Jody minden történést egy naplóban vezet, ahová beleírja az utazással kapcsolatos élményeit, kalandjait, izgalmait.
Jody McGrath világkörüli úton vesz részt a családjával az Álomdelfin fedélzetén. Szülei, Gina és Craig delfinkutatók, és a delfinek viselkedését tanulmányozó programban vesznek részt. A Bahamákon megismerkednek az atlanti óceáni pettyes delfinekkel, de váratlanul egy kincskereső kalandnak is részesei lesznek...
Szerző: Daniels, Lucy Cím: A hazatérés Sorozat: Jess, a skót juhász ISBN: 9789639 418554 Kiadó: Papp-Ker Kft. Kiadás éve: 2008 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (8 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Daniels, Lucy Cím: A hullámok hátán Sorozat: Delfin napló ISBN: 963-9418-02-1 Kiadó: Papp-Ker Kiadás éve: 2001 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (4 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 25 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Daniels, Lucy Cím: A kihívás Sorozat: Jess, a skót juhász ISBN: 978 96394 18110 Kiadó: Papp-Ker Kft. Kiadás éve: 2002 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (1 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Daniels, Lucy Cím: A megérkezés Sorozat: Jess, a skót juhász ISBN: 9789639 418097 Kiadó: Papp-Ker Kft. Kiadás éve: 2008 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (0 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Daniels, Lucy Cím: A szökés Sorozat: Jess, a skót juhász ISBN: 9789639 418127 Kiadó: Papp-Ker Kft. Kiadás éve: 2008 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (0 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Daniels, Lucy Cím: Az áldozat Sorozat: Jess, a skót juhász ISBN: 9789639 418547 Kiadó: Papp-Ker Kft. Kiadás éve: 2008 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (8 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Daniels, Lucy Cím: Az árulás Sorozat: Jess, a skót juhász ISBN: 963 9418 48-X Kiadó: Papp-Ker Kft. Kiadás éve: 2002 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (0 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Daniels, Lucy Cím: Kinn a nyílt tengeren Sorozat: Delfin Napló ISBN: 9630073382 Kiadó: Papp-Ker Kft. Kiadás éve: 2001 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (0 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Daniels, Lucy Cím: Viharban Sorozat: Delfin napló ISBN: 963-9418-03-X Kiadó: Papp-Ker Kiadás éve: 2001 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (3 szavazat)